Hitelközvetítőknek: Lépjen be vagy regisztráljon!
Adatbázisunkban jelenleg
924 hitelközvetítő
116.778 ügyfél
698.444.852.342 Ft
hiteligényéből választhat!

 

Magazin »

Tudj meg mindent most a Fundamentáról!

2017. szeptember 14.

 Tudj meg mindent most a Fundamentáról!

A Fundamenta professzionális lakásfinanszírozóként igyekszik ügyfeleit hozzásegíteni ahhoz, hogy kedvező feltételek mellett, állami támogatással, súlyos eladósodás nélkül megvalósíthassák lakás célú álmaikat. Megbízhatóságának egyik legjobb bizonyítéka immár 20 éves múltja. A Fundamenta története ugyanis egyidős a hazai lakás-takarékpénztárak történetével, azóta folytat lakás-takarékpénztári tevékenységet, tevékenységi köre pedig kiterjed a meghatározott szerződés szerinti betétgyűjtésre, hitelnyújtásra, sőt az e szerződéshez kapcsolódó áthidaló kölcsön nyújtására is. A számok is önmagukért beszélnek, ugyanis 2016-ban minden 4. percben úgy döntött valaki, hogy a Fundamentát választja partneréül.

 

Megtakarítások a Fundamentánál


A Fundamenta Lakásszámla egészen rugalmas megoldást kínál lakástervekhez, az ügyfelek igényeihez igazítva többféle lakáscélú megtakarítás közül választhat az érdeklődő, akár már 49 hónapos futamidőtől és havi 5000-20000 Ft megtakarítással is. A náluk elérhető megtakarítási futamidők között szerepel 4 év 1 hónap, 6 év 4 hónap, 8 év 1 hónap és 10 év. És, hogy ezekhez mekkora a havi megtakarítás szükséges? A megtakarítás 5 000 és 20 000 Ft közötti összeg lehet, ám a legmagasabb állami támogatás a havi 20 000 Ft befizetésével érhető el csupán. A Fundamenta Lakásszámla mellett szól a 900 000 már megvalósított lakásálom és a 2 millió ügyféllel kötött szerződés. Emellett a kényelmes, igényekhez igazítható konstrukciók, a kiszámíthatósága és a fix kamatozás sem lehanyagolható tényezők. És ha mindez még nem lenne elég, akár 8 millió Ft is lehet az elérhető szerződéses összeg, amely több közeli hozzátartozó javára kötött szerződéssel meg is többszörözhető. Tehát azoknak, akik biztonságos és átlátható lakáscélú megtakarítást vagy befektetést keresnek, és szeretnék megvalósítani a lakáscéljaikat, emellett pedig még szeretnék felhasználni az állami támogatást is lakáscéljaik megvalósításához, azoknak megéri elgondolkodniuk a Fundamentában rejlő lehetőségeken.

 

Mi is az a lakás-előtakarékosság?


A lakástakarék nem más, mint egy lakáscélú megtakarítási konstrukció. Ehhez fontos tudni, hogy a havonta fizetett megtakarítások mellé betéti kamat és állami támogatás is jár. Lényeges, hogy ez az összeg fix kamatozású lakáskölcsönnel egészíthető ki, ami azt is jelenti, hogy a Fundamenta Lakásszámlával akár 8 millió Ft lakáscélra költhető összeg is elérhető. A Fundamenta Lakásszámla előnye, hogy a konstrukciók az igényekhez igazíthatóak, ráadásul a kiszámíthatóság és a futamidő végéig fix kamatozású lakáskölcsön sem utolsó szempontok. A lakás-előtakarékosság hasznos lehet azok számára, akik lakást szeretnének venni, felújítani vagy korszerűsíteni, esetleg építkeznének, vagy bővítenének, mindezt biztonságos és átlátható lakáscélú megtakarítást keretin belül. A megtakarítás ráadásul már havi 5000 Ft-tal is megkezdhető, ami szintén nagy előnyt jelenthet, de az igényeknek megfelelően az összeg akár 20 000 Ft is lehet.

 

Gondolj a jövőre: FundiMini Gyerekszámla


A FundiMini Gyerekszámla kitűnő megoldás azok számára, akik időtálló befektetést keresnek gyermekük lakáscéljainak megvalósításához. Ráadásul számtalan előnnyel is jár, ha ezt a konstrukciót választjuk: először is kapunk egy ajándék FundiMini – Az Okospersely, amivel a gyermekek szórakozva tanulják meg a takarékoskodás alapjait. Aztán a hűségbónusz, melynek segítségével a kedvezménnyel érintetteknek az állami támogatáson és kamatokon túl, bónuszként a szerződéses összeg 0,5 % -t is jóváírják, a megadott feltételek teljesülése esetén. Végül pedig ott a kamatprémium, az-az első lakás-előtakarékossági szerződésen, a második szerződés futamideje alatt a módozat szerinti betéti kamaton felül 1,5% kamatprémiumot írnak jóvá. Ez nem hangzik rosszul, igaz?

 

 


Fundamenta Családi Plusz Lakásszáma? Igen!


A Fundamenta Családi Plusz Lakásszáma több szempontból is érdekes lehet, ugyanis 5% kamatbónuszt kapunk az első éves befizetésekre. Ez azt jelenti, hogy így családtagjaink lakáscélra félretett pénze extra kamattal nőhet! Ráadásul az EBKM állami támogatással 5,07-11,10%, EBKM állami támogatás nélkül – 0,52-0,26%. Emellett pedig lehetőségünk van akár több családtagunk számára is nyitni Családi Plusz Lakásszámlát. Ez azért lehet nagyon hasznos, mert így az új szerződésekkel családon belül meg is többszörözhető a lakáscélra felhasználható összeg.
A Családi Plusz Lakásszámla nyitási feltételei pedig a következők: először is kritérium, hogy legalább 2 éve kell, hogy legyen a Funtamentánál lakásszámlánk, ahogy az is, hogy ez alatt az idő alatt sikerült megtakarítanunk legalább a szerződéses összeg 10%-át. Ha ezeknek a kritériumoknak megfelelünk, akkor postai úton, vagy levélben kapjuk meg kupon kódunkat.
Ráadásul megéri most Fundamenta Családi Plusz Lakásszámlát nyitni, hiszen az első évben extra kamatot kaphatunk a megtakarításunkra!

     Pénzügyi és gazdasági hírek, hitelek, információk.